Töltés

Alapítványi köszöntő


Kedves Látogatónk! Kedves Betegünk!
Köszöntjük honlapunkon! Alapítványunkat 2016-ban három ápolónő és négy beteg hívta életre a szolnoki MÁV Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs osztályán.
Szembesülve az egészségügy nehéz helyzetével, a sokszor hiányos és elavult felszereltséggel, valamint az ágyhoz kötött betegek kiszolgáltatott szenvedésével alapítványunkat kettős céllal álmodtuk meg. Egyrészt osztályunk felszereltségén szeretnénk javítani, másrészt szeretnénk elérni, hogy a világ már 27 országában alkalmazott svájci Giger MD terápia Magyarországon is bevezetésre kerüljön.
De miben is más ez a terápia a hagyományos gyógymódokhoz képest?
A Giger MD Terápia új távlatokat nyit a neurológiai betegek rehabilitációjában, de jelentős javulást hoz a mozgásszervi betegségekben szenvedők állapotában is. Önmagában is eredményes, de a többi rehabilitációs gyógymóddal együtt alkalmazva még hatásosabb, az izmokat és idegrendszert előkészíti gyógytornára és felerősíti a többi kezelés hatását.
Már 33 éve gyógyítanak vele, több centrumban és rehabilitációs klinikán, FDA engedéllyel és CE tanúsítvánnyal rendelkezik. Számos tudományos vizsgálat és több mint egy millió számítógép rögzített kezelés bizonyítja, hogy mennyi kilátástalan és reménytelen helyzetben hozott javulást.
E sorok olvasói közül sokan már tudják, hogy milyen egyik napról a másikra kórházba találni magunkat, szembesülni, majd egy sportoló erőfeszítésével küzdeni, reménykedni, elkeseredni, szeretteinket szomorúnak látni, újra erőt gyűjteni és nekilendülni, és milyen az első lépést megtenni.
Sokszor azonban minden küzdelem ellenére olyan fokú az idegrendszeri károsodás, hogy alig indulnak a mozgások és a beteg még ülni sem tud megtanulni. Az is előfordul, hogy indulnak a mozgások, de a beteg nem tudja mozgásait összhangba hozni. Különösen is számukra szeretnénk egy új ablakot nyitni, hogy megtapasztalhassák a Giger MD terápia áldásos hatását és gyógyulásuk alatt elkerülhessék a hosszú fekvés szövődményei okozta Kálváriát. A mi alapítványunk is egy ilyen tehetetlen helyzetből született, ahogy azt itt olvashatják.
Alapítványunk már sok küzdelmet tudhat maga mögött, ám hiszünk az Égiek pártfogásában, a hit pedig cselekszik. Valamennyien elkötelezett, küzdő emberek vagyunk és természetesen önkéntesként tevékenykedünk, hogy minél több betegünknek teljesüljön a mozgás iránti vágya és megerősödve a lehető legkevesebb fájdalommal öröme teljen benne!